A két lábra állás kezdeti mozzanatai #azénsztorim

Az élet egy fővárosban teljesen más, mint amihez eddig hozzászoktam. Lehetőségek végtelensége és nyitott világ. Sokkal nyitottabb, mint bármelyik város ahol eddig éltem. De az, hogy lépcsőnként haladva mindig nagyobb és ismeretlenebb helyre költöztem egy egészséges kiváncsiságot és kalandvágyat alakított ki bennem az ismeretlen felé, mely aztán az egyre nagyobb bátorságnak köszönhetően jobbnál jobb esélyeket szolgáltat ahhoz, hogy elérhessem a céljaimat.

És hogy miért értékelek minden város-nyújtotta lehetőséget ennyire? Amikor az ember egy kisfaluban nő fel, ott tölti gyermekkora lényeges részét, kicsit behatárodik az elméje, mert abban a közösségben nincs mindenre lehetőség. Visszatekintve azonban egy jó nagy pluszt is kaptam ezáltal, hisz több tapasztalattal rendelkeztem, mint például a városon felnövő osztálytársaim. Sokkal több mindent tudtam az egyszerű élet értékeiről, olyanokat amit egy tömbházlakásban nehéz megtapasztalni. Ahogy 15 évesen kikerültem az otthon meleg és kényelmes mindennapi öleléséből, egy olyan úton indultam el, ami lényegében meghatározta a jelenlegi önmagamat. Ahogy négyévente új ciklusba kezdtem (középiskola, alapképzés, mesterképzés), úgy formálódott a világról kialakult képem, az önértékelésem, a céljaim, a baráti köröm, a szokásaim, a személyiségem. De egy dolog mindvégig állandó volt és lesz is mindörökké: a családom, a kisfalum és az, hogy oda akármikor hazatérhetek. Egyfajta biztonsági hálóként tartja össze a világomat még az alapoknál.

Éppen ezért felütötte fejét a gondolat, hogy mihez kezdenék ha mindez megszűnne? Lenne egy másik lehetőség a mélybehullás megakadályozására?Az az igazság, hogy nincs. Még. Ki kell alakítanom saját magam egy olyan biztonsági hálót, ami akár külső beavatkozók nélkül, annélkül hogy bárkire is szükségem lenne sikeresen megóvjon a katasztrófáktól. Hisz az az egy ember aki mindig velem és mellettem lesz jóban rosszban, az idők végezetéig, az nem más mint saját magam. Most itt konkrétan arra gondolok, hogy ha hirtelen kifordulna a sarkából a világ és minden eddigi jónak vége szakadna akkor mi történne velem? Lenne hová segítségért fordulnom? Van egy atombunker biztonságú helyre elcsomagolt túlélőfelszerelésem ami a bekövetkező katasztrófák átvészelésében segítene? Be kell látnom, még nincs. Így 23 éves fejjel egyre inkább vágyok és törekszek arra, hogy megtalálva a saját utamat, a saját lábaimra álljak, önállósuljak és nekikezdjek ennek a túlélőcsomagnak a kialakításába. Nem fog egyik napról a másikra menni, csakis bébilépésekkel haladva. Az első pedig egy gyakornoki állás keresése lenne, hisz a kötelező hat hetes szakmai gyakorlatot is teljesíteni kell a közeljövőben, így adja magát, hogy elébe menjek a dolognak és ne várjak arra, hogy felajánlják az egyetemmel kapcsolatba álló cégek a lehetőségeket, hanem magam keressem meg őket. Ez így számomra nagyobb dolognak tűnik, minthogy egy az ölömbe hulló lehetőséget használjak ki. Azzal, hogy tudom, na jó inkább sejtem, hogy milyen terület érdekelne már nekikezdhetek. És tudom, hogy nem biztos, hogy megtalálom pontosan azt amit szeretnék, de van rá esély. Igen álmodozó vagyok, de van realitásérzékem és úgy is alakulhat, hogy egy kevésbé tetsző állást kapok meg, de akkor is az már valami. Valahonnan el kell kezdeni, és igen ez lesz a létra legalsó foka. A sikeres emberek sem egyik napról a másikra kerültek a csúcsra, szóval az, hogy nem azt csinálom konkrétan amit szeretnék, nem jelenti azt, hogy nem tanulhatok ott azt a munkát végezve hasznos dolgokat.4fa8e7e4ab4ae62302decc0615dd07d7

Persze a megfelelő anyagi háttér nem minden egy ilyen biztonsági háló kialakításához. Azt szokták mondani, hogy a pénz nem boldogít, de megnyugtat és ez így igaz. Nem mindegy, hogy egy vas nélkül kell boldogulnod magadban, vagy van vészhelyzetre félretett tartalékod, amivel ha sokáig nem is, ideig-óráig, amíg jobbra nem fordul a helyzet elvagy. Egy másik fontos dolog a kapcsolatépítés, aminek hasznát egyre inkább kezdem belátni. Soha nem voltam olyan ember, hogy úgy álljak hozzá az ismerkedéshez, hogy majd abból én profitálok. Azonban egy olyan világban élünk, ahol egyre nagyobb szerepet kap az, hogy adod el magad, az énmárka, hogy bizonyítod be, hogy mire vagy képes. Ezzel kapcsolatban még rengeteg fejlődni valóm van.

Nem utolsó sorban a talpraesettség az, aminek az ember óriási hasznát veszi krízishelyzetekbeli konfrontálódáskor, amit ugyancsak nagyban meghatároz, hogy milyen környezetben nőttünk fel, hogy mennyire kényeztettek el az otthoni légkörben és milyen eddigi tapasztalataink vannak pánikhelyzetekben. De úgy gondolom ez is fejleszthető, csak éppen ilyen hirtelen mély vízbeugrások alkalmával, ha olyan helyzetbe hozzuk magunkat amikor muszáj valamit magunk kitalálnunk, hogy legjobban jöjjünk ki belőle.

Ilyen és hasonló gondolatok cikáznak mostanság a fejemben, semmi gyerekes, semmi irigykedés mások munkájára és életére, csak tervezgetés van folyamatban. Mert mindenki megtervezi valamilyen szinten a saját életét, főleg azért, hogy tudja az irányt, és ha visszatekint láthassa mi alakult teljesen másképp. Ahogy John Lennon mondta: “Az élet az, ami velünk történik, miközben nekünk teljesen más terveink vannak.”

Fotó: krisztianbodis.com

 

Advertisements

8 thoughts on “A két lábra állás kezdeti mozzanatai #azénsztorim

  1. Szia! Most járok először nálad, és nagyon jó ez a bejegyzés. Kicsit magamat is megtaláltam benne, habár én már több mindenen túl vagyok, még én is tanulok. 🙂 Folyamatos fejlődés és tanulás az élet, hasonlókat tapasztaltam és tapasztalok én is. Már egy társsal elkezdtük építeni a mi kis bunkerünk előzményeit, ez nagyon fontos nekem, mert az én kis támogató fészkem sajnos kicsit széthullott, de soha nem is volt igazán stabil. Egyébként én is úgy kezdtem a pályát, hogy cégeknek küldözgettem az önéletrajzomat, hogy fizetett gyakornoknak jelentkeznék, és bevált a dolog, úgyhogy ezt a módszert bátran ajánlom mindenkinek. 🙂

    Kedvelés

    1. szia! örülök, hogy itt vagy! én is azt tervezem, hogy önéletrajzommal bombázom a gyakornoki lehetőségeket 🙂 igazából ennél többen nem is reménykedek, hisz még nincs szakmai tapasztalatom.

      Kedvelés

Szólj hozzá! Szerinted ?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s