3 lépés, hogy visszaszerezzük elveszett motivációnkat

Teendőim listája nem fér ki a naptáram egy oldalára, a böngészőmben kismillió cikk és oldal megnyitva vár elolvasásra, odakint gyönyörű szép tavaszi idő, emberek jönnek-mennek, sietnek, én meg úgy érzem nincs kedvem semmihez. Vagyis inkább a semmittevéshez van kedvem, de máshoz nem. Még a könyvek és az internet sem tudja lekötni a figyelmemet. Úgy érzem, csak „lógok a levegőben” és ha csinálnék is valamit az lényegtelen lenne, értelmetlen. Mi ez már? Tavaszi „agyblokád”?  Figyelemzavar? A halogatás művészetének mesterfokon való gyakorlása? Vagy mindhárom együtt? Lehet, de ami biztos, az a motiváció teljes hiánya.

Rég éreztem magam ennyire tehetetlennek és lustának, de valahogy ez most egy ilyen átmeneti, intellektuálisan hanyatló időszak. Az az érdekes, hogy tényleg csak a tanulás és elmés feladatok elvégzésének területe a problémás, közben semennyi megerőltetést és győzködést nem szükségeltetik, hogy betartsam az edzéstervet. Mikor eljön az este egyszerűen csak veszem a cipőm és megyek. Komolyan, egy évvel ezelőtt ha valaki azt mondta volna, hogy hetente 5 alkalommal rendszeres testmozgást fogok végezni, szemberöhögök. Most meg semmiféle lelkibeszéd és bíztatás nélkül, a körülöttem lévők csodálkozására (főleg azokéra, akik már régebb óta ismernek), nevetve megyek és jövök. Nem panaszkodok, hogy ó még ezt is meg kell csinálnom, hogy még 50 perc kardió vagy még 3 kilométer, de nincs kedvem/erőm/energiám hozzá.

Rájöttem, hogy miért van ez. Mert tudom, hogy mit akarok elérni, és tudom, hogy milyen módszerrel fog sikerülni és látom, hogy haladok. Látom, hogy a centik csökkennek folyamatosan és látom magam a tükörben. Érzem azt a büszkeséget amit jelent, hogy az én saját döntéseim és kitartásom vezettek az eddig elért eredményeimhez. Egyszóval megvan a motivációm, mert lebeg a szemem előtt a cél és mert bebizonyítottam magamnak, hogy képes vagyok rá. És ez az a minta, ami mozgásban tart és kicibál esőben, szélben, napsütésben a levegőre. Tehát ha ez életünk egyik területén működik, miért ne működhetne máshol is?

Három lépésbe foglaltam össze a tervet, ami során visszaszerezhetjük az elfeledett, elveszett, homályba merült motivációnkat és ismét nagy erővel dolgozhatunk célunk megvalósulásán. Tegyük fel magunknak a következő kérdéseket:

1. Mi a cél?

Legtöbbször az okozza a problémát, hogy egy cél túl távolinak tűnik, és elveszünk a mindennapi teendők forgatagában, a lelkesedésünkkel együtt. Mivel nem tudjuk egyik napról a másikra bebizonyítani magunknak, hogy igenis képesek vagyunk rá, a hosszú távú tervek mellett nehezebb kitartani. Pont ezért az ilyen helyzetekben emlékeztetnünk kell magunkat, hogy hová akarunk eljutni.

2. Miért akarjuk elérni ezt a célt?

Gondoljunk bele, mi fog történni mikor már kipipálhatjuk ezt is a listánkról? Mit fogunk érezni? Törekedjünk a miértek megválaszolására. Jobban akarjuk érezni magunkat a bőrünkben? Meg akarjuk kapni álmaink állását? Azt akarjuk, hogy büszkék legyenek ránk? Változtatni akarunk a körülöttünk lévő világon? Mindig minden célkitűzésnek oka van, nem szoktunk csak úgy célokat kitűzni, ugye?

3. Honnan indultunk és mit értünk el eddig?

Soha nem szabad elfeledni, hogy honnan kezdtük, mert ez ad viszonyítási alapot az életünknek. A mérföldkövek, amik az elért célokat jelzik bizonyítékok arra, hogy meg tudjuk csinálni. Figyelem, nem mások életéhez hasonlítjuk a miénket, ezt a végzetes hibát soha ne kövessük el! Maradjunk csak a saját életünk keretei között és gondoljunk azokra a pillanatokra amikor elértünk egy mérföldkövet. Büszkék voltunk magunkra, ugye?

bd7789effcab8b63d5c14ab49c2c6644

 +1.  Keressük azoknak az embereknek a társaságát, akik hasonló cipőben járnak, beszélgessünk velük, kérdezzük meg, hogy haladnak. Ezáltal egymást is motiválhatjuk a minél hatékonyabb munkára azon a hosszú, egyre rövidülő (!) úton, ami még előttünk áll.

Ezek után szerintem már senki nem szorul a ++1 lépés hangoztatására, szóval munkára fel! Biztosan lesznek még időszakok az életben, mikor elhomályosul az út, de hinnünk kell magunkban, hogy meg tudjuk csinálni. Amikor csak elfogy az akaraterő, mert a motivációnk épp távol tartja magát tőlünk, tegyük fel magunknak ezeket a kérdéseket. Garantálom, amire a végére érünk alig várjuk majd, hogy munkához kezdhessünk. Nekem bevált.

Advertisements

7 thoughts on “3 lépés, hogy visszaszerezzük elveszett motivációnkat

      1. Viszont néha csak hátráltat. Ha például a gyerekednek kitűzöd, hogy az év végi ötöseiért cserébe ezt-azt kap, akkor inkább frusztráltabb lesz, ebből pedig következik, hogy még ront is, nem hogy javít. De a jutalom bizonyos szinten szerintem is fontos, én viszont úgy gondolom, hogy nem kell előre kitűzni, hanem akkor, mikor végeztünk vele, megajándékozni magunkat valami spontán dologgal. 🙂

        Kedvelés

  1. A cél… de mi a cél? Egyenlőre még ez is ködös előttem… most ilyen nagyobb falatokra gondolok, mint pályaelhagyás, átképzés stb. Ha éveken át készülsz tudatosan egy pályára és még az egyetemet is végig csináltad és a legvégén ott fogad a nagy büdös semmi, akkor bizony az ember elgondolkozik. De majdnem tíz év tudatos (ugyanakkor egyirányú) törekedés után nagyon nehéz újra kezdeni. Persze nem lehetetlen.

    Kedvelés

    1. én épp a napokban gondolkoztam azon, hogy mennyire örülök hogy ilyen bolognai rendszer van az egyetemen, mert így tudtam váltani a mesterképzéskor. Nem bántam meg, mondjuk nem is kellett nekem mindent az elejétől kezdeni, csupán az új oktatási rendszert kellett megszoknom, ami nem kevés fejfájást okozott eleinte. De megérte. Szerintem mikor érzi az ember, hogy nem ott van ahol szeretni lenni, jobb újrakezdeni, mint évekig szenvedni egy olyan pályán amit soha nem fog élvezni.

      Kedvelés

      1. Sajnos esetemben egyáltalán nem szenvednék a tanult pályámon (régészet), mert gyerekkorom óta erre készültem, de a jelenlegi hazai helyzet siralmas, a szakma gyakorlatilag megdöglött. Próbálkoztam (meg talán még fogok is) külföldön, de egyenlőre válaszra sem méltatnak. Mindegy hosszú história… Meg panaszkodni sem akarok, csak gondoltam nagyjából felvázoltam, mi a helyzet.
        Szóval van amikor a pályamódosítást a kényszer szüli, egyszerűen csak azért, mert a döglött ló már nem visz sehová sem. De ezen az embernek túl kell tennie magát és tovább kell lépni.

        Kedvelés

Szólj hozzá! Szerinted ?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s