Az első 5 kilométerem története #azénsztorim

Utáltam futni. Sosem tudtam futni. Próbáltam. Erőltették. Van egy rossz gyerekkori emlékem és lényegében itt gyökerezik az az utálat, amit talán soha semmi más cselekvés iránt nem éreztem ilyen mértékben. Aztán kevesebb, mint egy éve jött egy kattanás, és elindultam. Egymagam, sötétben a rakpartra. De nem voltam egyedül.

Kezdjük a sztorit egy kis visszatekintéssel, hogy mindenki számára érthető legyen a futás és köztem fejlődő kapcsolat, a csíráitól kezdve. Ha visszagondolok, gyerekkoromba a futás leginkább a sportok terén volt jelen. Ez kimerült a kötelező tornaórák és sulin kívüli szórakozás céljából történő labda utáni szaladgálás és fogócskázás során, emlékszem sosem én voltam a leggyorsabb. Aztán azt hiszem az általános iskola vége fele tornaórán került egy idióta tornatanár, aki úgy gondolta, hogy mindenki ugyanolyan edzett és megfelelő erőnlétben van, mint azok, akik a foci- vagy kézilabda csapatban játszanak és kritériumként szabta ki, hogy mindenkinek 10-szer körbe kell futni a focipályát, megállás nélkül, minél gyorsabban, mert hogy teljesítményarányos értékelés lesz a végén. Én már az elején sem lelkesedtem, hát amikor majd kiugrott a szívem a helyéről a túl magas pulzustartományban… Hiába mondtam, hogy nem bírom, hogy meg akarok állni, a könnyek sem érdekelték a tanárt. Fene tudja mi történik, ha nincs egy olyan része a pályának, ahol takarásban voltunk a tanár elől. Ott ugyanis én is és más is, sőt a többség sétálva, légszomjjal küzdve próbálta visszanyerni az erejét, hogy kibírja egy újabb kör erejéig. Azt hiszem én voltam az utolsó. És nem, nem kaptam dicséretet azért, mert végigcsináltam. Inkább lenéző tekintetet és rossz jegyet. Azóta is a futáshoz kapcsolt emlékeim mind negatívak voltak, többek között, ezeket jelentette nekem: légszomj, gyors szívverés, izzadás, fáradtság, utálat. Mindig azt gondoltam, hogy a futást, azt a sportolóknak találták ki, nekem pedig max. tornaórán volt kapcsolatom vele. Nem láttam értelmét annak a szenvedésnek, amivel járt számomra az egész. A kosarazás során már inkább, szóval azt szívesen csináltam, főleg a csapatjáték miatt.

Majd elkerültem egyetemre. Na ott is valami nevetséges kötelező testnevelés órám volt első évben, ahol mindent csináltunk csak ne legyünk a tanár terhére, vagyis minden mást, mint mozgás. Nagyon ritkán volt, hogy aerobik órát tartott, vagy kiszabta, hogy fussatok pár kört, de persze, hogy nem erőltettük azt, ami nem megy. Aztán 3 év teljes inaktivitás, kivéve mikor megvettem az első futócipőmet óriási elhatározások közepette. Akkor, az tartott két intenzív hétig, ugrókötelezéssel fűszerezve és ki is készítettem a térdeimet vele. Majd a tökéletes kifogásként eljött a szakdolgozatírás időszaka, a futócipők és az ambiciózus céljaim is jó mélyre kerültek a szekrénybe.

A következő lényeges mérföldkő a Budapestre költözésem időszaka volt, amikor minden és mindenki új volt. A kollégiumi levelezőlistán hívták fel a figyelmemet az ingyenes edzési lehetőségekre, a koli edzőtermére, az aerobik, jóga és zumba órákra. Ezek közül a zumba volt az, amire azt mondtam mindenképp benevezek. Hallottam jókat és rosszakat is róla, éppen ezért hajtott a kíváncsiságom, hogy kipróbáljam. Több, mint valószínű, hogy nagyon nevetséges voltam az első órán, ahogy próbálkoztam, mert úgy tűnt, hogy körülöttem már koreográfiával és mozdulatokkal együtt született edzőtársak mozogtak lelkesen. Az volt az első lökés a sportolás terén, mert megtapasztaltam, hogy sportolni szenvedés nélkül is lehet (oké ez túl idealista megfogalmazás, de nem mindegy hogy áll hozzá az ember), miközben jól érzed magad! (A zumbáról egy külön bejegyzés fog készülni, mert megérdemli.) Úgy hogy elmentem a következőre és az azutánira is és belejöttem. Őszi-téli időszak alatt beleszerettem ebbe a mozgásformába és úgy éreztem egyre jobban megy, majd március vége táján jött az elhatározás, hogy nem elég nekem a heti két zumba óra, még akarok valamit mozogni. És pont akkor olvastam egy cikket egy edzéstervről, aminek a lényege, hogy 9 hét alatt felkészít egy 5 km-es futásra. Majd beugrott, hogy egyik ismerősöm ajánlott egy applikációt aminek ez a lényege, hogy lépésenként építi fel a teljesítményed és „coach-potato” állapotból indít. Heti három alkalommal 35 perces edzésekből épül fel, az első héten a 35-ből 15 percet töltesz futással. Fülessel és zenével a legjobb, mert bemondja, hogy na most akkor bemelegítés, futás, most sétálj, most ismét fuss. Előre kételkedtem benne, hogy 1,2 perc futás, 3 perc séta kombóval fogok messzire jutni, hetente egyre hosszabb ideig kellett futni és kevesebbet gyalogolni.

697dcb62b4f97e888b08ad8c189062ba

Emlékszek az első alkalomra, amikor elindultam futni. Azt se tudtam merre, milyen útvonalon lesz a legjobb, így kissé kalandosan indult. De amint észrevettem, hogy rajtam kívül még nagyon sokan futnak esténként, motiválódtam. A kezdeti sikerek azáltal, hogy tényleg alaptól kezdődik az edzésterv, tovább motiváltak, hogy folytassam. Kihívásnak fogtam fel az egészet és minden héttel egyre nagyobb távot tudtam lefutni, mígnem a kilencedik héten megszületett az első 5 kilométer, megállás nélkül (május 9. a pontos dátum, mert az ilyen mérföldkövek mindig megragadnak). Azután pedig csak gyűltek az 5 kilométerek és még mindig gyűlnek. Azt hiszem az volt igazi fordulópont számomra a futásban, amikor egyik este kiléptem az ajtón és valami eszeveszett szélfúvás volt, hideg és eső, én pedig nem fordultam vissza, hanem más védettebb útvonalat keresve, lefutottam azt az 5 kilométert zavartalanul. Büszke voltam magamra, de nagyon.

Jelenleg próbálok egyre nagyobb távokat meghódítani, a 7 km-re edzek. De ha az meglesz, akkor majd a 8-ra és így tovább. Sosem adom lejjebb és szerintem így van ez jól. Hogy ne csak a számokról legyen szó, m
uszáj még megjegyeznem, hogy a futáshoz, mint szabadidős tevékenységhez, sporthoz való viszonyulásom is teljesen megváltozott. A legjobb futás soráni emlékem az volt, amikor egy biciklistől pacsit kaptam. A futásra már nem fujjogva gondolok, inkább mint egy lehetőségre, hogy esténként láthatom Budapest legszebb részeit, az esti fényeket, épületeket, hidakat, amiről sokan csak álmodoznak. Igen, egy csodálatos esélynek látom, hogy még inkább magamévá tegyem ezt a várost. Szerintem sosem fogom megunni ❤ Nem mellékesen tökéletes lehetőség a napi stressz levezetésére is és arra, hogy hálás legyek azért, hogy itt élhetek.

 

Röviden és tömören a következő pár dolog fontos, ha a futás mellett döntünk:

  1. Legyen egy terved!

Keress hozzád illő és megfelelő edzéstervet. Kezdd kicsiben, rövid távokkal és fokozatosan emeld, hogy fejlődj! Ajánlom a Couch to 5 Km applikációt:
http://c25kfree.com/ Nagyon jó, nekem ez segített a legtöbbet.

  1. Találd meg a tempódat!

Mindenkinek más a kényelmes tempó, ne legyen túl gyors és ne legyen túl lassú se, az a jó, ha egyenletes a légzés és tudsz beszélni futás közben. És igen, van, hogy elsuhannak melletted a pályán, de fontos, hogy ne hasonlítsd magad idegenekhez, csak a múltheti önmagadhoz.

  1. Öltözz megfelelően!

Hidegben rétegesen, nyáron szellőző nem pamut ruhákban fuss, és mindenképp futócipőben! A futócipő elengedhetetlen kellék, ne spórolj rajta, az ízületeid majd megköszönik!

Ami pedig a legfontosabb: kitartás, kitartás, kitartás! Minden egyes kilométer után egyre könnyebb lesz!

Advertisements

Szólj hozzá! Szerinted ?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s